Rudabánya középkori bányászatának tárgyát a külszínen jelentkező barnavasércben található termésréz, és ezüsttartalmú galenit képezte. Az itteni bányászat az ezüst és a rézérc kitermelésével indult meg, majd hanyatlása után a XVIII. század közepén tért át a vasérc bányászatára.
A nyelvtörténet a helynevek eredetét magyarázva azt állítja, hogy Rudabánya környékén a honfoglalás előtt és utána is kb.300 éven keresztül szláv népesség élt. Rudabánya neve szláv eredetű,Ruda –ércetjelent. A reá vonatkozó első írott okmányok 1351-ben és 1378-ban már bányavárosokra jellemző közigazgatási és bírói szervezettel rendelkezik. AXV. század közepéig királyi bányaváros volt. Sorrendben a harmadik helyet foglalta el a felső magyarországi bányavárosok között. Zsigmond király étekfogó mestere, Perényi István 1437-ben a rudabányai templomba temetkezett. A kőtemplom méltó kifejező volt az Anjou-kori bányabirtokosok vagyonosságának és az itteni bányászat jelentőségének.
A bányászat a török időkben teljesen megszűnt.
1692 körül Gvadányi Sándor újból elindította a rézbányászatot.
1759-től 1807-ig a bükki vashámor tulajdonosok vasércbányászatot folytattak Rudabányán. A 19. században indult meg a nagyüzemi vasérc bányászat, amely 1985-ig a végleges bezárásáig az ország egyetlen vasércbányája volt!
AJÁNLOM AZ OLDALT
