Zene
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


 
Irodalom

 

Tompa Mihály (1817-1868)
Költő.
Az almanach-líra hatására szokványos témájú helyzetdalokkal kezdte költői pályafutását (Megnyugvás, 1843), majd szembefordult a valódi költői élmények híján, sablonokra épülő irányzattal (Egymagyar poétához, 1846). Ekkor jelent meg első korszakának legnagyobb sikere, a (Népregék,népmondák 1846) mondafeldolgozás gyűjteménye. Költészetének legjelentősebb korszaka az 1850 után írott allegóriáké, melyekben a forradalom gondolatát tartja ébren az önkényuralom idején ( A madárfiaihoz, 1850). A szabadságharc leverése és a megtorlás után menekvést és vigaszt a természetben talál csak, ebből fakad természetkultusza.


                     Összes Költeményei

   


 

ADY ENDRE
 
 
 Ady Endre szül. 1877, Érmindszenten (Szatmár m.). Középiskoláit 1896-ban fejezte be Zilahon, 1896-tól 1900-ig jogász és újságíró Debrecenben, 1900-1903: újságíró Nagyváradon. 1904-ben megy először Párizsba. Budapestre jövet egy ideig a Budapesti Napló, majd a Nyugat belső munkatársa, 1911-től kezdve sokat betegeskedik, idejének nagy részét szanatóriumokban tölti. 1915-ben megnősül, feleségül veszi Boncza Bertát (Csinszkát). Ettől kezdve felváltva Budapesten és Csúcsán, felesége birtokán él. Meghalt 1919-ben.
 
A Nyugat előtt és a Nyugattal együtt Ady jelentette a századfordulón a totális lázadást irodalmunkban; ám ő nemcsak az irodalomban, hanem a magyar glóbuszon is felfordulást akart és hirdetett. Ízig-vérig újságíró volt. Személyisége mélyen megosztotta kortársait, híveit és ellenfeleit egyaránt. A tízes évek fiatal nemzedékének épp úgy anyanyelve volt Ady költészete, mint az 1960-as, 1970-es évek ifjúságának József Attiláé. A Monarchia más nemzetiségű írói szemében is vitathatatlan tekintély volt, ami nem kis dolog ebben a nemzetiségi ellentétektől sújtott térségben.
 
Várnak reánk délen
 
Sikongnak a meleg szelek
Messze Délen, messze Délen,
Várnak reánk, várnak reánk
Valahol egy tengerszélen.
Ott hallgattuk valamikor
Lármáját nagy, kék vizeknek.
Nem hallunk mi, nem hallunk mi
Soha szebbet, soha szebbet.
Bárka áll a kék vizen most,
Útra indul talán már ma,
Ha lekésünk, ha lekésünk,
Sohse tér meg az a bárka.
Sikongnak a meleg szelek.
Kék tengernek kék vizében                                            Összes Költeményei !
Üresen úszik a hajónk
Messze Délen, messze Délen.
 

 

 

 Ugás a tetejére

 
Óra
 
naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Videók

 

A titok kertje

Andrea Bocelli  Besame Mucho

Leonard Cohen

 
számláló
Indulás: 2009-10-04
 
Hőtérkép

 

Hőtérkép
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Tartalom

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!